Tombolj Vihar! Tombolj! Fújd el
az átkos léget, mely fojtogat, mosd le a világ szennyének porát arcomról. Ami
gyenge, pusztuljon, hogy az erős, még hatalmasabbá lehessen. Mint ahogy a
vékony fát tövestől téped ki, és szeleid szárnyán magaddal ragadod a messzi
enyészet felé, úgy ne kíméld a világ gyengéit sem. Mérhetetlen erőd add át
nekem, töltsd fel elmém, lényem egészét, nyiss új utakat, rombold le a múltat.
Tűnt idők homályába tekinteni mit ér? Te tudod a legjobban Vihar. A természet
pusztító ökle vagy, a legfelsőbb erő mind közül, mely felett hatalma halandónak
nem lészen soha. Az istenek akaratát közvetítve söpörsz végig a poros földeken,
hogy gyilkos förgetegben emészd fel a már nem kellő dolgokat, hogy a romokon új
élet, egy erősebb élet, egy szebb élet sarjadhasson. Egy élet, melyért újra és
újra eljőve taszítsd a nemlétbe. Egy kor, most véget ér, nem létezik már többé.
Nem tehetek ellene sem én, sem te, csak az istenek…
Tombolj hát, erőd ne kíméld,
féktelen haragod zúdítsd ránk, hagy zúgjon az ég, villámok fénye perzselje a
levegőt. A sötét fellegek átkos takaróként fedjék el a napot, mindent reményt,
minden jókedvet nyeljék el úgy, mint a Nap fényét. S ha megnyugodtál már, erőd
fogytán, mosolyogj a világra, és nézd mit tettél… pusztulás és halál…egy lény
új életre kél…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése